EGY példátlan FELVETÉS
Támogasd a Budapesti Anarchista Színházat!
Társulatunk 2009 óta működik, és példátlan módon soha semmilyen támogatást nem kért és nem kapott. Az alkotók a jegybevételt osztják szét egyenlő arányban, a befogadó helyek pedig eltekintettek a bérleti díj fizetésétől.
Bár a honoráriumunk soha nem volt arányban a befektetett munkával, cserébe olyan szabadságot élveztünk, amit senki más, nem kellett pályázati határidőkhöz, támogató szervezetek elvárásaihoz igazodnunk. A nézők hűsége igazolja, hogy a modell működik, illetve működött. Még a covidot is túléltük.
Idén azonban az infláció és a befogadó helyek kormányzati szívatása végleg arra kényszerít, hogy számba vegyük a megszűnést: a továbbiakban az RS9 színház már nem tudja elengedni a bérleti díjat, így a bevételből fennmaradó összeg már nem elég ahhoz, hogy - ha szimbolikusan is - kompenzáljon minket a befektetett időért. Emeljük a jegyárat, csökkentjük a fizetésünket, de még ez sem elég. Utolsó esélyünk, hogy a támogatásotokat kérjük.
Cserébe megígérjük, hogy:
1. A befolyt összeget bérleti díjra, hirdetésre, és új produkciókra költjük.
2. A jegybevételt továbbra is egyenlően osztjuk el, a társulatvezető "fizetése" ugyanannyi mint a technikusé, a kis szerepért ugyanannyi jár, mint a főszerepért.
3. Továbbra is keressük azokat a témákat, amire szerintünk szükség van, de semmilyen kormány vagy szervezet nem támogatná.
Köszönjük!
TÁMOGATÁS
Támogatásodat ADOMÁNY formájában tudod részünkre küldeni, ezért kérünk, hogy a közleménybe az ADOMÁNY szót írd be:
OTP Bank
Ifj. Sebő Ferenc
11773085-08919304
Közlemény: Adomány
Köszönjük!
Budapesti Anarchista Színház